Soha nem éreztem bűntudatot amiatt, hogy elvettem Benedict lelkét. Erősebbé tettem őt és nem pedig kevesebbé. Ráadásul nyertünk együtt plusz 100 évet együtt, ami tekintve öröklétemet nagyobb áldás, mint azt bárki el tudná képzelni. Az ezt követő időkre is vannak terveim. Mivel lelke az enyém lesz levihetem magammal a Pokolba, hiszen nem méltó Isten bocsánatára, mert lepaktált velem, szeret engem és nem is kér ezért megbocsátást démonná tehetem majd idővel. Akkor pedig megkapja az öröklét édes csókját és tényleg velem maradhat. Addig pedig minden lépésére vigyázok nehogy az angyalok vagy a sellők elragadják mellőlem. Bár csodálnám, ha valaki hozzá merne érni. Túl közel áll hozzám és ez azt jelenti, hogy vérbosszút vennék érte és a világvége eljövetelét is korábbra hoznák a tervezettnél.
Hagyom magam megpihenni karjaiban. Nem bánom, hogy emberien is láthatnak teremtményeim, hiszen ettől függetlenül tudják, hogy kivel van dolguk, amikor velem néznek szembe. Tőlem van hatalmuk. Nem árthatnak nekem. Nem tolom őt el magamtól, sőt éppen ellenkezőleg. Hevesen viszonzom csókját miközben magamhoz ölelem.
Csak lassan válnak szét ajkaink és szinte egyből magányosnak érzem magam emiatt. Kezemet kezébe csúsztatom.
-Üljünk le. Beszélni szeretnék veled.-mosolygok rá szeliden és helyet foglalunk az asztalunknál.
-Mint tudod igyekszem beférkőzni a palotákba és ehhez információkra van szükségem, hogy tudjam mikor mi a helyzet a világban. Minél kétségbeesettebb egy lélek annál olcsóbban kapom meg. Angliába fogok utazni, magam alkuszok a lelkekért. Szeretném ha velem jönnél, mert hosszú lesz az utam, nem akarlak hátrahagyni és magányos is lennék nélküled.-Az asztal fölött finoman fogom kezét és csupasz bőrét cirógatom csuklójánál. Annyira szeretném kiszedni fehér ingéből, hogy azt nehéz lenne szavakba önteni. Szívem egy ütemmel gyorsabban ver közelségétől. Talán lesz majd egy kis időnk elvonulni a kiváncsi szempárok elől vagy marad majd a kocsi rejteke. Úgyis hosszú lesz az út.

A nők lovaglási szokásai minden évszázadban megváltoztak. Hol szabad volt, hol pedig nem tekintve, hogy orvoslásuk még gyermekcipőben jár elvárhatatlan tőlük, hogy tisztában legyenek testük működésével. Évszazadokon át lovagoltam és hány gyermekem sorvadozik a Pokolban kitörésre várva. A hagyományokhoz azonban igazodni kell, még egy olyan valakinek is mint én. Nem hívhatom ki magam ellen az angyalok ellenszenvét és a Teremtő figyelmét sem kívánom felkelteni. Oly sok cselszövés és mocskos alku menne kárba, ha pont most döntene úgy, hogy kirobbantja ellenem a háborút. Az ég azonban csendes. Semmi sem mozgolódik, még a láthatatlan erők sem. Jelenleg tehetetlenek ellenem és nagyon tetszik ez a fajta felállás.
Fekete lovaim zihálva vágtatnak az éjszakában én pedig hátradöntöm fejemet a hintó falának. Oda kellett volna már érnünk. Gyűlölök késni még akkor is ha ez egy velemszületett jog lenne. Egy nő megvárakoztathatja a férfit ám ez fordítva igen nagy illetlenség volna. Gyorsléptű ménjeim egyenesen Bécsbe visznek távol a palotátol, ahol oly sok hozzám hű mágus tölti el estéit. Nem szóluk bele tevékenységükbe. Illetve csupán egynek teszem. Benedict sosem állt be melléjük a sorba és feltételezem, hogy nem politikai célokból adta nekem lelkét. Sokkal gyengédebb okai voltak erre és örömmel tudtam magaménak a férfi szívét. A kocsi lelassul én pedig türelmetlenül fészkelődök helyemen. Védűmágiámon átlépve láthatóvá válik a züllött, velejéig romlott kávéház, ami mégis valamiféle hanyag eleganciát képvisel.
A kocsi lassan áll meg én pedig türelmetlenül szállok ki meg se várva, hogy valaki kisegítsen. Nem szorulok a segítségükre. Kitárják előttem az ajtót én pedig végre fellélegezhetek, amikor meglátom gyönyörű kék szemeit a megszokott asztalunknál. Kicsit megemelem szoknyámat, hogy könnyebben sétálhassak hozzá, de amint a közelembe ért karjaim inkább nyakánál ölelték körbe, mint hogy a szoknyával bajlódjanak.
-Hiányoztál..-mondom csendesen.