A reggeli napfény lágyan cirógatja végig a bőrömet. Ujjbegyeimmel lágyan simítom végig a mezei virágot szirmait miközben lezárt szemekkel sétálok végig a mezőn. Hiányozni fog Franciaország. Hiányozni fog az életem, mégsem bánom, hogy azon az esős délutánon megpillantottam kék íriszeit és elrabolta a szívemet.
Mögöttem egy szürke kanca kullog. Orrát a virágok közé lógatja és hagyja, hogy a puha szirmok végigcsilandozzák és sárgásra fessék. Gyermekként követ, szemeiben őszinte szeretet csillog. Nem marad le tőlem vagy sosem túl messzire. Hirondelle egyike azon kevés dolgoknak, amiket nem kényszerülök magam mögött hagyni. Az udvarban is szükségem lehet rá és Angelo sem akart belekényszeríteni abba, hogy minden számomra kedves dolgot elengedjek. Gyors léptek törik meg csendes magányunkat. Szoknya suhok végig a hosszú fűszálak között én pedig megállok és lassan felnyitom szemeimet.
-Kisasszony! Készülődnie kell!-szegény cselédlány olyan gyorsan szedi a levegőt mintha már órák óta a nyomomban lenne. Aprót biccentek és még egyszer végignéze a földeken, amiket a családom a sajátjának mondhat majd követem vissza a fekete-fehér szoknyát a házba, amiben nevelkedtem.
A szüleimmel nem találkozom a házban. Édesanyám valószínüleg buzgón pakol számomra, apám pedig könyvei közé menekül, hogy ne kelljen egyenlőre a búcsúra gondolnia. A szobámban még egy cselédlány vár, aki ruháimat pakolja. Amikor belépek aprót biccentünk egymás felé.
Lassan leereszkedem a fésülkődőasztalom előtti székre és hagyom, hogy a hölgyek legjobb tudásuk szerint segítsenek elkészülni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem rettegek a változástól, de nyugtat a tudat, hogy azzal lehetek, akit szeretek. Angelo sosem vesz majd feleségül és hivatalosan gyermekeket sem adhatok neki. Mindezek ellenére mégis úgy döntöttem, hogy vele megyek és szeretni fogom halálomig.
A fésű ekeként szánt végig szőke hullámaimon. Nem szisszenek fel, amikor gubancot talál. Az egyik Párizsból kapott ruhám hever ágyamon előkészítve a számomra. A hófehér fűzőtől azonnal görcsbe rándul a gyomrom. Ketten segítik rám a kényelmetlen ruhadarabot és addig húzzák, amíg kellemesebb látványt nem nyújtok. Enyhén megtámaszkodok tükrömben miközben rámigazítják. Nem annyira kényelmetlen, mint vártam, de szükségem lesz néhány órára, amíg megszokom. Halvány barachszínű ruhám az egyik kedvencem annak ellenére, hogy csak ritkán viselem. Édesanyám különleges eseményekre tarogatta és egyébként se akartam túl gyakran felvenni. De szép volt, ezt mindigis elismertem.
Mire leérek az alsó szintre Hirondelle is készen áll az utazaásra. Tisztább volt, mint addigi életében valaha és látványosan élvezte a felhajtást maga körül. Az ajtóban édesanyám már szemeit törölgette, mögötte édesapám állt rezzenéstelen arccal, de tudtam, hogy a szíve legalább annyira sajog, mint a mellette sopánkodó feleségének.
Mosoly jelenik meg az arcomon, mert hirtelen melegség járva át testemet a szabadság érzésétől.
Hosszú és fájdalmas búcsú után engedtek csak beszállni a rám váró lovaskocsiba amihez szürke kancámat is hozzákötötték. Végtelennek tűnik az út, ami még előttünk áll, de valahogy mélyen belül, a lelkemben érzem, hogy valami fantasztikus dolog vár rám. Boldoggá fogok tenni egy férfit és ő is engem. De vajon a királyi udvar mennyire torzítja a lelkeket? Hány rosszakaróra teszek majd szert? És legfőképp mennyire fog majd hiányozni számomra az élet, amit magam mögött hagyok?
Oly sok kérdés, egyikre sincsen válasz. Idővel azonban mindenre fény derülhet majd.