Visszagondolva az életemre semmit sem látok. Elhomályosodott furcsa emlékképek vannak, de azok nem tiszták, nagyon semmit sem tudok kivenni. Abban biztos vagyok, hogy nem voltam nemes, sőt, szerintem még paraszt számba sem vettek, egy senki voltam, akivel lehetett játszani, és bántani, mert úgysem állt ki magáért. Igen, érzem még, hogy mennyire fájtak azok a szavak, mennyire rosszul estek, vagy az, amikor megütöttek, de én nem tettem semmit, mert nem akartam tenni. Nem is volt szabad. Tudom, hogy milyenek a viszonyok lent a Földön, hogy nem tehet sok mindenki bármit is a saját jóléte érdekében, mert be vannak szabályozva. Ez a szabály persze ránk is igaz volt, így mi sem tehettünk akármit, ennyi biztos.
Azt tudom, hogy idősebb koromra már nem hagytam magam, sokszor kaptam is érte, de kezet senkire sosem emeltem, inkább csak magamban szenvedtem. Hogy ezek után mi történt? Fogalmam sincs, egyszerűen meghaltam, nem tudom hogyan, mikor és miért, csak megtörtént. Egyik pillanatban még a fájdalmat éreztem, aztán már teljesen csodálatosan voltam, meseszép szárnyakkal a hátamon, de azt tudtam, hogy ezt igazán nem érdemlem meg. Nem tudom miért pont engem hoztak ide fel, hogy miért kaptam a szárnyaimat és a hatalmat, hogy másokra vigyázzak, de nem bánom, nekem nagyon sokat jelent ez, mert egyszerűen sosem hittem volna, hogy lesz hasznom. Most viszont van. Nem valami nagy dolog, hiszen ha nincs vész, akkor nem kell semmit sem tennem, ha pedig igen, akkor nagyon sok dolgom van.
Van egy alakváltóm, akinek a kirendelt őrzője vagyok, hogy vigyázzak rá, megvédjem minden bajtól. Nagyon sokáig tartott mire megszeretettem magam vele, komolyan, valamiért utált, de nem hitte el, először, hogy tényleg egy angyal vagyok, csak mikor végre sikerült bebizonyítanom neki. Nem tudom ez miért nem hitte el, hiszen csak úgy megjelent a szobájában, de mindegy, nem értem őt. Aztán valamiért utált, én meg annyira szerettem őt, már akkor is, mikor csak őt figyeltem, valahogy elragadott az, hogy mennyire más, mint a sok nemes akit láttam. De voltak dolgok, amik nagyon nem tetszettek, és még most sem tetszenek, de nem segíthetek neki ebben, vagyis nem segíthettem. Bántja magát, állandóan, és nem tudok mit tenni, hogy ne tegye, mert csak akkor nem teszi, ha mellette vagyok. Ezt a nap minden órájában nem tudom megtenni, pedig szeretném, mert szívem hozzá húz, csak sajnos az a szerencsétlen ketyere most kétfelé húz.
Igen, van egy másik hatalmas szerelmem is, aki egy sellő. Nem vagyok a védőangyala, én csak bevállaltam, hogy figyelek rá, és megadok neki, mindent amit csak szeretne. Mikor megismertem, hogy mennyire csodálatos személyisége van, megláttam szeplős kis pofiját, és vörös tincseit, elvesztem. Nem tudtam mit tenni, ő is kellett, és azóta sem eresztem, mert minden erős férfi mellé kell egy nő, vagyis én így érzem. Nekem igenis kell ő is, valahogy nem elég a kis párducom, persze valahogy megoldanám az egyik nélkül, de az igazság az, hogy nem akarom. Angyal vagyok, de férfi is, és nekem kellenek a buja női bájak, ahogy kell egy férfi is, akit imádhatok, úgy, mint a hölgyet is. Nekem valamiért kellenek mindketten, egyszerűen szeretem őket. Hogy ez miért gond? Nem tudhatnak egymásról, az egyik nem hisz Istenben, a másik pedig túl gyönyörű és mindenkinek a szemem megakad rajta. Hogy mit fogok tenni? Nagyon ügyesen fogok titkolózni és minden percemet velük tölteni.