Volt úgy, hogy az életben maradásért kénytelenek voltak két rossz közül választani? A túlélést már korán megtanultam, még kölyökkoromban. Szegény apám egy hirtelenharagú, veszélyes vadállat volt - igen, tudok róla, hogy remek géneket örököltem. Mindenféle mocskos üzletbe keveredett, túl sok embert vert át, és túl sok vasat tartott egyszerre a tűzben. Azt hiszem, már maga sem tudta, hogy pontosan hány nő felé kacsintgat, hány gyereke van, milyen üzletekbe keveredett, és, hogy egészen pontosan mégis mivel üzletel. Néha arra gondoltam, hogy a saját, tulajdon bőrét, sőt, a lelkét is áruba bocsájtotta egy alkoholpárás hajnalon, csak mert jó pénzt kínáltak értük.
Mióta az eszemet tudom, én inkább az akarok lenni, aki megvágja a másikat, ahelyett, hogy a megvágott legyek. Azt hiszem, e mögött az áll, hogy apámat rendszeresen megvágták - ténylegesen és átvitt értelemben is. Emlékszem az álla éles vonalára, markáns pofacsontjaira, éles, zöld tekintetére. Csupa sebhely volt a pofája. Azt hiszem, ez volt a szexepilje, ezért imádták a nők. Na, meg mert egy címeres seggfej volt, és a nők köztudottan oda, meg vissza vannak az ilyen férfiakért. Túl sok mindent ígért, amiket persze soha nem tartott be.
Azonban beütött a krach. Alig voltam tizenhat éves, amikor verítékben úszva, izzadságtól gyöngyöző homlokkal és -halántékkal tért haza, valósággal berontott a házunkba, és közölte, hogy üldözik. Eljátszotta minden pénzét, rengeteg adósságot halmozott fel, tartozott egy csomó cseretermékkel is, és ez rohadtul nem tetszett a kétes, sötét alakoknak, akikkel üzletelt.
Tehát, bármilyen kegyetlenül is hangzik, egyszerűen fogta magát - csak magát -, és abban a ruhában, amiben volt, meg egy üveg whiskey társaságában útnak indult. Ki tudja, hová és merre?
Apám távozása után minden nap vártam őt vissza. Tudtam, hogy sokáig lesz majd távol, sejtésem szerint arra várt, hogy az emberek elfelejtsék őt. Hamarosan egyértelművé vált azonban, hogy apám az útja, a menekülés során eltűnt, talán meg is halt, anyám pedig nem sokkal később megbetegedett, és a következő télen meghalt, így nekem kellett a kezembe venni az irányítást, én feleltem magamért, és a vérszerinti testvéreimért is. Loptam nekik, mindenfélét: kenyeret, sört, bort, ruhákat, csirkét. Magamra vállaltam a testvéreim ellátását egy ideig. Nem hagytam el az utat, amit apám járt, és rablásból, csalásból, lopásból és fosztogatásból éltem. Mai szóval élve svindler lettem, teljesen, tokától bokáig. Mindent túl akartam élni. Bármibe is került. Megtartottam a kereskedelmi bizniszt, meg volt néhány kishal, akik alám dolgoztak. Mellékesben meg mű kereskedtem és loptam, hamisítottam, később pedig belekóstoltam a kalózkodásba, vagy csempészésbe is, ahogy tetszik.
Soha nem kaptak el. És nem is fognak. Apám kitanított, minden undorító trükkjét ismerem, minden csalásának szemtanúja voltam, tudom, hogy hogyan kell lóvá tenni az embereket. Tudom, hogy kinek, mit, hogyan és mikor mondjak. Tudom, hova kell mennem információért, üzlettársakért, partnerekért. Tudom, hogy hogyan alkudozzak, magyarázzam ki magamat a szorult helyzetekből. Ismerem a törvények alkotta kiskapukat és buktatókat. Azonban nem csak ezeket tanultam el apámtól. Azt is megtanultam tőle, hogy sokkal, sokkal óvatosabbnak kell lennem, mint amilyen ő volt. És ravaszabbnak. Megfontoltabbnak. Bölcsebbnek.
Korlátozottak a lehetőségeim, és mindig is azok voltak. Vakmerőség kell ehhez az élethez. De mire lehet elég az én vakmerőségem? Fogalmam sincs. Bár, gondoltam teszek egy próbát. Megtanultam életben maradni és megújulni. Tudtam, hogy hogyan váljak más emberré, ha a közeg, a személy úgy kívánja. Mindenféle beképzeltség nélkül állítom, hogy okos vagyok és ravasz, minden helyzetben feltalálom magamat, átlátok az embereken. Elszánt vagyok, és nincs vesztenivalóm. A vakmerőségem veszélyes, de tanultam apám hibájából.
Világ életemben vándor voltam. Soha nem ragadtam le, soha nem maradtam egy helyen, vagy egy hajón pár évnél többet. Így Európa szerte akadnak ismerőseim, valamint Oroszország-, és Amerika nyugati peremén, és Ázsia-, és Amerika keleti partszakaszain is. Ez elég volt ahhoz, hogy kiépítsek magam köré egy pár fős, díszes társaságot, csürhét, akik éppen ugyanolyan csalók, tolvajok, szerencse fiai, vakmerő vadállatok, mint én; annyi bizonyos, hogy némi haszonért cserébe kisegítjük egymást a szorult helyzetekből - bármilyenből. Az ilyesmi nem barátság, csupán a törvény rossz oldalán állók összefogásából létrejött, kétes testvériség. Nincs bennünk több közös, csakis a kalózbecsület.
És, ha már fekete zászló, és koponya, hát éppen Görögországból érkeztem Franciaországba, egy kincsekkel, festményekkel és szobrokkal megrakott, fekete zászlós hajón. Onnan, a szajré rám eső részével, és némi pénzzel, Itálián áthaladva Ausztriába jöttem, újabb kalandok és potenciális ügyfelek, valamint könnyűszerrel átverhető népségek után kutatva a fővárosban, és környékén.
De még miénk a föld, az ég, és az óceán;
Jo-ho, indulj, hátra sohase nézz!